Kategória: Egyéb kategória

A modellszakma, ahol a szépség nemcsak érdek nélkül tetszik

Egy kivételes írást, illetve ennek a vázát adó interjúkat szeretném megosztani Veletek most itt az oldalamon. A téma mindig időszerű, hiszen a szépségről, az erre épülő szakmáról és ehhez társított érzelmekről mindig van véleményünk. Ám emellett az is különleges, hogy az írás egy 18 éves lány „tollából” és gondolataiból származik. Bartha Boglárka nem másra vállalkozott, minthogy annak jár utána, hogy igazak-e azok a feltételezések, … [Tovább A modellszakma, ahol a szépség nemcsak érdek nélkül tetszik]

Hogyan készítsük fel a kamaszokat a jövő(jük)re?

Jelen világunk annyira gyorsan változik, hogy az embernek, és főleg a kamasznak épp elég ezzel megbirkózni. A fiataloknak még annyival nehezebb a helyzetük, hogy Önmaguk megismerésének is éppen a kellős közepében vannak. Tombolnak a hormonok, készülnek az ideológiák, hullámzó az érzelmi állapotuk, kétségeik támadhatnak saját képességeikben és kapcsolataikban. Ennek kezeléséhez szükségük lesz egy nagy adag önismeretre. És ez nem egy egyszeri ÉN-leltárkészítés, mert ez … [Tovább Hogyan készítsük fel a kamaszokat a jövő(jük)re?]

Önbizalom – a különleges hozzávaló

Ezen a héten izgalmas felmérést végeztem a Stílus és Önbizalom FB csoportom tagjai között, melyben azt kutattam, hogy ki hogyan éli meg ezt a most kialakult válsághelyzetet. Milyen hatással van az önbizalmára és ezen milyen módszerekkel és eszközökkel igyekszik felülemelkedni. Itt találhatjátok a csoport által adott válaszokat a szófelhőkben. Miért jó, ha tudatosan felméred és növeled az önbizalmadat? Az önbizalom életünk szinte minden eleméhez … [Tovább Önbizalom – a különleges hozzávaló]

Minden, ami hatással van a Stílusodra. Holisztikus szemlélet a megjelenésben.

A személyiségünk. Attól függően, hogy az alapszemélyiségünk mennyire introvertált vagy extrovertált változik a választott színek élénksége, intenzitása, mintázata. A személyiség beazonosításával a Stílus coaching betekintést nyújt a motivációkba, tevékenységekbe és a kommunikációs stílusba. A folyamat által felismerjük a belső értékeket, az önértékelés állapotát, a önbecsülés és érdemesség forrásait, a stressz okait, a nem-verbális kommunikációt, a viselkedési attitűdöt és a tanulási stílust. Az éghajlat, ahol … [Tovább Minden, ami hatással van a Stílusodra. Holisztikus szemlélet a megjelenésben.]

Kapcsolódjon a személyiség és a stílus!

Személyiségtípusunk a stílusban is megjelenik. Személyiségtípusunk velünk született – bár a nevelés, illetve társadalmi hatások módosíthatják. A legtöbb esetben 2 – néha 3 – típus jegyei keverednek bennünk különféle arányban. Abban az esetben, ha valamelyik típus erősen dominál, az már csecsemőkorban felfedezhető. Elterjedt mostanában a DISC személyiség analízis, amely 4 típust különít el. Piros – Kolerikus Sárga – Szangvinikus Zöld – Flegmatikus Kék – … [Tovább Kapcsolódjon a személyiség és a stílus!]